A kedves olvasók közül ki szereti a Kinder tojást? Gyanítom, hogy a többség igen. A csoki finom, a benne lévő játékot össze lehet rakni és játszani vele, egyszerre több dolog miatt is örömünket leljük benne.
Hogy állnak a kedves olvasók a meglepetésekkel?
Egy örökbe fogadott négylábú általában sok meglepetést tartogat. Egy olyan Kinder tojáshoz tudom hasonlítani, amit újra és újra ki kell bontani, amivel újabb és újabb örömöt vagy bosszúságot tud okozni a gazdáinak. Amikor a kutyatartás mellett döntünk, több lehetőség is felmerül, hogy honnan szerezzük be a jövőben imádandó kutyust. Aki “biztosra” akar menni, az fajtatiszta kutyát választ, aki pedig szereti a kihívásokat, meglepetéseket, és még ráadásul segíteni is szeretne az árván maradt kutyusokon, az örökbe fogad.
Az örökbefogadás nem egyszerű dolog. Az utcán talált kutyust bárki örökbe fogadhatja, menhelyről már feltételekhez kötött dolog (kötelező ivartalanítás, kötelező oltások, stb) és fajtamentőktől általában komolyan felügyelt folyamat (vizsgálat előzi meg, és utána is ellenőrizhetik a kutya és a gazdi viszonyát, életkörülményeit). Ezen felül pedig maga a kutyus is egy megkezdett regény, aminek a lapjai folyamatosan íródnak, a főhős jelleme állandóan változik, múltja, szülei ismeretlenek.
Málna – akiről most írok – ismert története az Illatos úton kezdődik. 7-8 hónapos lehetett, amikor az egyik barátnőm, a menhely weboldalát böngészve, megpillantotta a szomorú szemű, farkas pofájú, leginkább Michael Ende regényéből ismert, Falkor figurájára hasonlító kutyust. Szerelem volt első látásra, első találkozásra.
De az elején nem volt egyszerű az élet Málnával. Mivel már nem kölyökkutyusról volt szó, a pórázzal való séta és a behívás mind nehezen mentek. Arról nem is beszélve, hogy természetét tekintve egy minden lében kanál, kicsit kelekótya, az élet minden pillanatát kiélvező hölgyről volt szó. Mindent meg akart ismerni, mindenkivel játszani akart, mindent fel akart fedezni. Hogy mivel lehetett hatni rá? Virslivel. Sok virslivel.
Sokat töprengtünk rajta, hogy vajon milyen fajtából valók lehetnek a szülei. A shar pei-ben biztosak voltunk, mivel Málnán is gyakran kijöttek a jellegzetes shar pei dudorok, amik miatt rendszeres látogatója volt a helyi állatorvosi rendelőnek. De hogy mivel lehetett “felütve”, arra sokáig nem jöttünk rá. Végül a gazdija meglátott egy képet egy hosszú szőrű magyar vizsláról és felkiáltott: “Heuréka! Megvan a másik fele!”. A személyisége is ilyen: a vizsla elevensége és a shar pei makacssága tökéletesen illik rá. Ő egy vérbeli vizs pei vagy shar la.
Málna ma már nagyon boldog kutyus. Ehhez a szerető gazdi mérhetetlen figyelme és türelme kellett, de ők együtt (és a virsli) rengeteg dolgot elértek már: Málna tökéletesen behívható, szobatiszta, és pórázon is egyre ügyesebben tud sétálni. Amikor gazdisodott, még szinte rezegtek a bordái, mára már kis túlzással túlsúlyosnak nevezhető. Játékos, kiegyensúlyozott és szeretni képes kutya. A szemében csillog a bizalom, amikor a gazdájára néz.
Remélem, hogy országszerte rengeteg hasonló sorsú Málna van már, és ezután is csak nőni fog az örökbefogadott, otthonra lelt, boldog “árva” kutyák száma. Mert az ilyesfajta meglepetés jó. Minél többször jó átélni.