Pár héttel ezelőtt részleges napfogyatkozás volt látható Magyarország területén. Az unokatesómmal úgy döntöttünk, hogy rászánjuk ezt a péntek délelőttöt, és megörökítjük ezt a nem mindennapi égi jelenséget. Olyan látványos változást vártunk, mint amilyen tinédzser korunkban történt: elsötétülő eget, hajnali madarak csiripelését, óriási, katartikus élményt.

Felkerekedtünk hát három kutyával (az én kutyámmal, Pannával, valamint az unokatesóm falkájához tartozó Jánossal és Jónással). Felmentünk egy budaörsi hegytetőre, ahonnan a várost és a környező erdőket is szemmel tudtuk tartani, beállítottuk a GoPro-t, elindítottuk a sorozatfelvételt és vártuk a csodát. Leültünk békésen piknikezni az egyik szikla tövében, tudván, hogy most két órán keresztül semmi dolgunk nincsen, csak megfigyelni a jelenséget. Körülöttünk a kutyák szaglásztak, játszottak. Teljes volt az idill.

Ám ekkor Jónás – a jellegzetes, rekedtes angol bulldog ugatással – elkezdett jelezni valamit. Ehhez Panna éles vonyítással csatlakozott. Az történt ugyanis, hogy alattunk a völgyben megjelent egy természetbúvár fotós (teljes menetfelszereléssel), és “gyanúsan” elsétált alattunk. Az elején még viccesnek találtuk, milyen aranyos, ahogyan őrzik a területüket, és lelkesen elkezdtük fényképezni, majd próbáltuk csitítani őket – mindhiába. Egyszer sem merészkedtek messzebb tőlünk pár méternél, de mindvégig ugattak, hiszen óriási “veszélyben” voltunk; a fotós békésen letelepedett a völgyben és dolgozni kezdett. Kúszott-mászott a földön, derítő lapokat vett elő és helyezett el, kicsit sem foglalkozott a kutyákkal. A kutyák annál inkább vele.

Így telt el a részleges napfogyatkozás két órája, ami sajnos nem járt jelentős fényváltozással, bár azt érezni lehetett, hogy a csúcspont idején pár fokot esett a hőmérséklet.

Hogy a kutyákból az égi jelenség váltotta ki ezt nem mindennapi házőrző ösztönt – ahogy arra a Kutyatár.hu is felhívta a figyelmet – vagy csak minket és/vagy a kamerát féltették, esetleg, nagy természetjáróként, annyira magukénak érzik a hegyet, hogy minden betolakodótól féltik, az már sosem derül ki.

Mindenesetre a két órás ugatás után mi kicsit csalódottan – a kutyák pedig teljesen rekedten – távoztunk a helyszínről, és bár nem ilyen maradandó élményre számítottunk, azt biztos, hogy sosem felejtjük el ezt a péntek délelőttöt.

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenőrzőkód *

Töltés...