Borisz kapcsán…

2015. 05. 06.    --

Emlékeim Puszedliről

Egy ismerősöm a napokban vitte haza új családtagját, Boriszt, a pár hónapos kutyakölyköt. Erről azonnal eszembe jutott, hogy Puszedli hogyan is került a családunkba.

Az úgy volt, hogy már kacérkodtam a gondolattal, hogy megint legyen kutyám, de a véletlennek köszönhetően (bár azok szerintem nincsenek) a dolog már nem volt kérdés. Tény volt. Kutyám lesz!

Akkor még volt az iWiW, ahol az apróhirdetések között láttam, hogy egy alomból maradt egy szukakölyök, akit még nem tudtak elajándékozni. Felvettem a kapcsolatot az illetővel, aki elárulta, hogy egy labrador és egy szálkásszőrű német vizsla titkos románcából születtek a kölykök. Egy híján a családon belül el tudták helyezni a piciket, de ezt a kislányt már nem. Megbeszéltük, hogy majd kimegyek valamikor, megnézem, és akkor majd meglátjuk.

Igen ám, de két nap múlva jött egy hívás, hogy most épp bent vannak Pesten, és akár el is vihetnénk a kiskutyát. Itt már nem volt gondolkodási idő, nem lehetett kifogásokat keresni, itt egy kiskutya volt! Rohanás az első kisállat boltba kölyökpórázért és hámért, ital és étel tálkáért, játékért és junior kajáért. Hirtelen ezek jutottak eszünkbe, mint legfontosabb és alapvető dolgok. Utána irány a Flórián tér parkolója, ahol ott várt már egy kajla, a világra oly nyitott tündér. Hazahoztuk, és iszonyú büszkék voltunk. Mert a miénk volt a világ legszebb, legokosabb, legédesebb kölyke, aki rövid tanakodás után a Puszedli nevet kapta. Egészséges volt és rossz. És ez így volt jó. Ahogy tulajdonképpen ő maga is. Egész gyerekkora alatt összesen egy szemüvegkeretet rágott meg. Az is az én hibám volt, mert rossz helyen hagytam. Soha egy cipő vagy más nem látta kárát erősödő fogainak. A kezem annál inkább. Tű éles fogait a legnagyobb szeretettel próbálgatta rajtam a legártatlanabb tekintettel. Mindig nagyon bújós kiskutya volt, irtóra hízelgős fajta. Hát csajszi, ez van. A szobatisztaság pont úgy zajlott, ahogy az várható volt. Pár hét összevissza pisilés után a kutyapelenkával próbálkoztunk. Letettük a lakás egy bizonyos pontján, nálunk ez az előszobában volt az ajtó mellett. Majd egyszer csak úgy döntött, hogy ő már nagylány, és az utcára megy pisilni. A kakilás szinte az elejétől fogva az utcán zajlott. Erre háklis volt, sosem kakilt be, még ha beteg volt, akkor sem. Még kicsi volt, amikor púzott egyet. Annyira megijedt, hogy muszáj volt nevetni rajta. Nézett hátra, kereste a forrását ijedsége okának. Tulajdonképpen nem is megijedt, inkább meglepődött, hogy mi ez? Honnan jött? Mit keresett ez itt bennem? Minek van ilyen szaga? Nagyon édes pofát vágott mindehhez.

Az első játéka a mai napig is megvan, semmiért oda nem adná. A kölyök pórázt és hámot hamar kinőtte, a tálkái, amik eleinte túl nagynak tűntek, mára már kicsit viharvertek, de megvannak. Puszedli szereti a megszokott dolgait. Mint ahogy mi is őt. Nagyon.

Címkék: , , ,

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenőrzőkód *

Töltés...