Erre az elhatározásra ma hajnalban jutottam, és azonnal szavakba is öntöttem, feleségem legnagyobb örömére: a borznak mennie kell! – mondtam neki, ő pedig azt válaszolta, hogy mmmmmm.
A közérthetőség érdekében érdemes visszamenni egy benzinkúthoz, valamikor a kétezres évek közepére, amikor éppen Szegedről jöttem visszafelé, és tankolás közben észrevettem két beszélő borzot a polcon. Először csak egyet vettem észre, de a másik ott lapult mögötte. A borzok (egyes vélemények szerint menyétek, más vélemények szerint görények) nem csak voltak, hanem megfelelő nyomás esetén hangokat adtak ki, mégpedig egészen különös hangokat, konkrétan borzhangon (menyéthangon, görényhangon) kacarásztak, mukkogtak, illetve panaszosan nyünyögtek, majd a nyomás megszűnése után elhallgattak.
Akkor még nem volt kutyánk, tehát a borzok (és most már kitartok ennél a – zoológiai szempontból talán nem teljesen megalapozott – elnevezésnél) csak akkor mukkogtak és nyünyögtek, ha megszólaltattuk őket, azonban az idő vasfoga megrágja a plüssállatokat is, nem beszélve a mosásról, mivel Mariann a fejébe vette, hogy az állatkák portalanításának az a legjobb módja, ha mosógépbe rakja őket.
Tiszta, ám zárlatos borzok a lakásban.
Közbevetőleg kénytelen vagyok elmerengeni a kínai ipar teljesítményén, mivel az éppen tíz éves plüssállatok több mosás után is mukkognak és nyünyögnek, elemcsere és bármilyen beavatkozás nélkül, igaz, mostanra már akkor, ha éppen akarnak, tehát sem megnyomni, sem megszólítani nem kell őket.
Ez sem teljesen igaz már, mert az utóbbi pár évben a borzok hallgattak, mi pedig meg is feledkeztünk róluk, amíg Mariann ki nem akarta dobni mindkettőjüket, porfogónak minősítve az állatokat, én pedig védelmükre keltem, minek következménye a mosógép lett.
A mosás után az egyikük megszólalt a dolgozószobában, Bojtos pedig még sohasem hallott ilyesmit, úgyhogy némi aggodalommal közelítette meg a borzot, de mivel olthatatlan vágyat érez minden plüssfigura után, idővel megbarátkozott vele, és becipelte az ágyába, ami viszont a mi ágyunk mellett van. Különösnek találta, hogy borz magától elkezd nyafogni és röhincsélni, de elég jól elvolt vele, begyűjtötte gyorsan a némát is, és alvásra adta a fejét, mint ahogy mi is.
Éjfél körül mukkogott fel először az állat, mire az eb aggodalmas nyüszögésbe kezdett, én pedig horkantam egyet. Aztán óránként, félóránként megismétlődött a dolog, egészen a címben idézett mondatig.
Az eltávolítás persze egyáltalán nem egyszerű, mert Bojtos számon tartja az összes plüssállatát, rongyát, műanyagkupakját és félig megrágott csontját, amit összegyűjtött az évek során, úgyhogy komoly figyelemelterelésre lesz szükség az akcióhoz. Valószínűleg az esti séta alatt magunkkal visszük a borzot, elrejtve a kutya elől, és a megfelelő pontot kihelyezzük az utcára, hátha valakinek még szüksége van rá.
Az eredményről majd beszámolok, de addig is elképzelem, ahogy a Moszkva tér sötét, ám forró éjszakájában felhangzik a mukkogás, esetleg nyüsszögés, nem beszélve a baljóslatú borzkacajról, a lakók pedig az elhagyatott utcát szemlélik és szívükbe beköltözik az indokolatlan rettegés.
Ki nyünyöghet ezen éji órán?