Kutyás vagyok, de úgy érzem, nem az a fajta, aki megbeszéli a többiekkel az étrendet, a székletet, a fürdetést, a nevelést, stb.
Az én kutyám “jó családból” származik (szerintem vágja is amúgy…), ez azért fontos, mert egészséges, az oltáson kívül nem járunk orvoshoz. Egyébként pedig gyönyörű, okos, fogékony, kicsi kora óta viszem mindenhová magammal (ha lehet). Sokat kirándulunk az erdőben, minden nap (!!!) máshova viszem, hogy ne unja szegényke, hogy más-más ingerek érjék, főzök neki, stb., szóval lennék magamnál kutya…
***amúgy Ő a mindenem…
Valamit viszont elrontottam, de nagyon: a most kilencéves senior magyar vizsla társam réges-rég átvette felettem a hatalmat. Most szívok miatta… Íme néhány pikáns sztori, mit is csinálunk nap, mint nap!
Ágy, kanapé, fotel és minden egyéb olyan, ami nem a föld, talaj… Neki mindenhol jó, ami nem az utóbbi, és én is ott vagyok. A földön semmiképp nem lehetséges a fekvés! Itt nyom, ott nyom, hideg, szúr, stb. A lakásban persze ezzel semmi para, hiszen mindenből van bőven. Hozzátenném, az erkélyen nincs ágy, így ott csak úgy hajlandó időt tölteni, ha kiviszem – az egyébként nem használt – matracát. Ott egyből elfekszik. Mielőtt felmerülne, nem, ha én kint vagyok az erkélyen, nem marad a szobában, neki is ott kell lennie, ahol én vagyok.
Csináltam magamnak egy ütős olvasósarkot. Fotel beszerzése Tesótól, huzat rá, hogy harmonizáljon a környezettel, olvasólámpa, kis asztal, hangulatfények, puha párnák, zsíííír. Na mondom, majd este behuppanok és folytatom az irodalmat! Mire észbe kaptam, a kis barna már feküdt is briósban a helyemen.
Maradt hát a küzdelem a helyért, a számonkérő tekintetek (nem érted, hogy nem férek el??? menj már odébb!-fejek, lökdösődés, feltűnésmentes nyújtózkodások, amiknek a vége az, hogy a kutya az ágy/kanapé/fotel/matrac mértani közepén fekszik a hátán, én pedig a pöcsét bámulom, egy tíz centis csíkban ülve/feküdve/oldalazva. De ő elégedetten horkol…
Az éjszakákról külön könyvet is írhatnék. Nem szeretem, ha az ágyban alszik, mert ő egy kutya. Persze vállalom a többszöri ágynemű cserét, takarítást, de azért…na… Ettől függetlenül minden este ott van, és igazából én is akarom. Fogékony, szerintem 4-5 nap alatt megszokná az új helyét, ha következetesen oda parancsolnám, de ez eddig nem történt meg. Este a nappaliban csinálok ezt-azt, olvasás, meló, tévé, mikor mi. Ő is azt csinálja. Aztán irány a hálószoba, villany leo’, Pizsama fellőve. El is helyezkedem, amikor hallom, hogy neki is itt az idő. Mivel a volt pasim megengedte neki, hogy rövid könyörgés után bemehessen a paplan alá (és ezt jól meg is jegyezte), ezért ezt a meccset minden áldott este lejátsszuk. Ha tél van, ha nyár, ő ilyenkor „fázik”. Csak ül és néz. Olyan igazi szúrós tekintettel! Következetesség csillagos ötös! Egyszer már szabad volt, akkor most miért is nem mehetek be?
Egyszer hulla fáradtan, ájultan estem össze és el is aludtam egyből. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de arra ébredtem, hogy az arcomtól öt centire ül és bámul. Mint egy horrorfilmben! Rohadtul megijedtem! Elfelejtettem lejátszani a “nem mehetek be a paplan alá, pedig én úgyis ott fogok aludni előadást…” . De ő nem! Lejátszottuk…
Ha elmegyünk valahova, ahova kutyával is bejutunk, tíz perc után indul a világfájdalom. Felül, odajön, rám néz, de ooollllyyyan tekintettel, mintha a világ legrosszabb dolgára kényszeríteném. De nem ám kajáért kanyhal. Neeeeem… Jobb esetben állva „fekszik” úgy, hogy a feje a combomon (szánalmas), vagy úgy néz a szomszéd asztalnál ülőkre, hogy azok megkérdezik, miért ilyen szomorú a kutyám… Oscar díj – Legjobb drámai főszerep!
Több ágyat vettem már neki. A legutolsó meghaladta a laza tizenötezret, fonott kosár volt, egy nagyon puha párnával. Boldogan vittem haza, mutogattam neki, majd amikor elhelyeztem azon a helyen, ahol mindent lát, mindent érzékel, nem huzatos, a nap is süt oda, azt mondtam neki, hogy: helyedre! Elindult a kanapé felé.. Neeem, nem, ez az új helyed! – és rámutattam a kuckóra. Odament, belelépett, és amikor megreccsent a kosár, riadtan ugrott, ki, hogy kööösz, tök jó az új ágy, használd egészséggel, maradok a kanapénál! Szánalmas ötlet…
Több ágyat nem kapott…
Az éjszaka is tartogat további meglepetéseket! Semennyire nincs tekintettel arra, hogy én is az ő helyén (azaz a saját ágyamban) alszom. „Briósba”, háton, oldalt, hason, horkolva, mélyen, álmában ugatva, középen alszik. Ilyenkor felébredek, rosszabb, mint egy orrsövényferdülésespasi! Egy alkalommal is épp a legszebb álmomból nyitottam a szemem és mit látok???!! Két herezacskót! Közvetlenül a szemem előtt! Na, ott elszakadt a cérna, lámpa fel, számonkérés, hogy ezt mégis miért kapom az „arcomba”??? Ő csak elegánsan felült álmos szemekkel, nem értette az egészet. Rám nézett: Paraszt!
Aztán hátat fordított és elnyúlt a párnán..
Mindenképpen nézzétek meg a képeket!
Éjszakás műszakból reggel, fáradtan nem tudtam kiküldeni a kicsi kutyát az ágyból. jó, gondoltam, elfér. Így még tudok pihenni, de nyitva hagytam a szoba ajtót, hogy ha ki akar menni, akkor menjen nyugodtan. 4 óra alvás után arra keltem, hogy már a másik, nagy kutya is ott fekszik, és én lefelé lógok az ágyból…Nyöszörögtem egyet…Ők sóhajtoztak…Aztán úgy maradtunk…
Nagyon egyszerű! Nyílván ezt azért csinálják, csináljátok így, tűritek, így intézitek,(stb.), MERT NEKTEK ÍGY JÓ! Hogy lehet így ebbe beleszólni, tanácsot adni, akkár kommentelni is? Sehogy! Üdv.