Az átmeneti időszakoktól tartottam eleinte, ősszel be a városba, tavasszal ki az erdőbe, és mindenhol más szabályok, más környezet, a szabadon kolbászoló kutya hirtelen pórázvégre kerül, a villamoson szájkosarat kell viselnie, és nem kergethet meg bármit, ami mozog, pontosabban: semmit sem kergethet meg, mert ez a város, itt autók laknak, nem emberek és kutyák.
Miközben persze rengeteg kutya van, sokkal több, mint az erdőben.
Nem vagyok kezdő gazda, de ilyen komoly éghajlat és környezetváltozást még nem vezényeltem le, ezért eleinte baromi óvatosan merészkedtem le a Moszkva térre, és fejembe vettem, hogy megtanítom Bojtost leülni a járdaszegélyeknél, nehogy lefejeljen egy pótos IFA-t. De vagy a kitartásom hiányzott, vagy az ebem még a feltételezettnél is, khm, egyszerűbb drótozású, mert heteken át parancsszó, finom nyomás, erőteljes nyomás, majd az aszfaltot érintő fenék és semmi, csak az a számon kérő nézés, hogy miért is tornáztatom itt mindenki előtt, amikor sétálhatnánk is normálisan.
Nem adtam fel, tényleg hónapokon át próbálkoztam, de semmi eredménye nem volt: amikor lenyomtam, leült, amikor csak parancsoltam, akkor nem, végül megfájdult a derekam, és elegem lett a járdaszegélyeken vívott harcból. Bár a környék lakói nagyon élvezték.
Teljesen feleslegesen aggódtam, Bojtost egyáltalán nem zavarta, hogy gombák és cserjék helyett hajléktalanokat és punkokat kerülgetünk, úgy közlekedett, mintha mindig is városi kutya lett volna, csak azt az egyet nem értette, hogy miért vannak autók, ha nem szállunk be egyikbe sem. Az erdőben csak akkor jött gépjármű, ha hívtuk és mentünk valahová, a Moszkva téren viszont nem. Ezzel eleinte nem tudott mit kezdeni, jelezte, hogy megjött a kocsi, mehetünk, én meg mondtam, hogy nem megyünk sehova.
Kölcsönösen hülyének néztük egymást, de nálam volt a póráz vége.
Amikor visszamentünk az erdőbe, azonnal átállt az új (régi) szisztémára, megértette, hogy itt ezek a szabályok, ott azok, nem viselte meg, ami csodálattal töltött el, mert – bár az etológiai szakirodalom részletesen ismertet ehhez hasonló eseteket – valahogy nem feltételeztem Bojtosról, hogy ő is kutya. Azt hittem inkább egy egér és egy bárány furcsa kombinációja, mint habitusban, mint értelmi képességekben. De nincs semmi probléma, Bojtos mégiscsak kutya.
A második városi körben már csak megtorpanásra kényszerítettem az átkelések előtt, és ez végre átment: minden kereszteződésnél megáll a vár! parancsra, aztán a footage! vezényszóra átkel, csak néha megáll szagolgatni az út közepén, amitől kiver a víz, főleg, mikor kamion közeledik. De ezt nem lehet megmagyarázni neki, mármint az autók esetleges rosszindulatát, mert nem és nem, az autók azért vannak, hogy elvigyenek minket a nagymamához, és nem bánthatnak senkit. Ennél erősebb meggyőződés nem létezik, és aki mást mond, az hazudik.
Soha, egyetlen percre sem lehet elengedni ott, ahol gépjárműforgalom zajlik, de ez vállalható kompromisszum, majd elballagunk összekötve, ahogy lassan öt éve mindig.