Nini egyéves lett!

Egy éve annak, hogy Nini hozzánk került, és én elkezdtem írni róla itt, a Kutyatárban. Emlékszem, szinte anyatigrisként harcoltam, hogy ő hozzánk jöhessen, mert a férjem nagyon nem értette, minek is nekünk egy kutya. Tulajdonképpen igaza volt. Ott vannak nekünk a gyerekek, akik egyedül is eljátszanak, nem kakilnak a szőnyegre, már évek óta nem nyüszítenek utánunk éjszaka és okosak is nagyon. Például nem morognak a szomszédra és nem esznek a földről. Ráadásul már egy csomó mindent megtesznek jutalomfalat nélkül is. Nem úgy mint egy kutyakölyök, akit ráadásul állandóan sétáltatni kell és még akkor is bepisil. A papucsomat meg huszadszor is elviszi, és ha próbálok beszélni a fejével, csak néz. Végtelenül értelmesen… vagy inkább bután? Aztán megint elviszi a papucsot.

Az első hajnalban, amikor lebotorkáltam a beoltott kiskutyával, valaki harsányan rám köszönt. Én meg tekingettem a hátam mögé, vajon kinek köszön? Akkor már öt éve éltünk a városban láthatatlanul. Illetve maximum akkor látott meg az utca embere, ha szerinte épp súlyosan elbaltáztam a gyerekek nevelését és azonnali kioktatásra szorultam. De az a valaki az első reggelen nekem köszönt. És azóta én is köszöngetek az utcán a kutyásoknak, olykor váltunk is pár szót, aztán sietünk a dolgunkra. És nekem itt a lényeg, észrevesszük egymást, alkalmanként beszélgetünk is. Emlékszem a vak fiatalemberre, aki elmesélte a futtatóban, hogy eddig barna labradorjai voltak, de most feketét akart. Mert annak más a természete. A bácsira a hegyen, aki elmondta, tizenhat éves kutyája már nehezen jön fel ide, de azért mégis van kedve hetente többször is. Idős nénikre, akik egy padon napoznak és olyan örömmel nyújtják ráncos kis kezüket a kutya felé, mint kislányként. A kora reggel szép ruhában dolguk után sietőkre, akik olykor egy pillanatra megállnak, leguggolnak Ninihez és mosolyog a szemük. Most már tudom, azért akartam kutyát, mert ez a kis vakarcs tud valami különlegeset, odavezeti egyik embert a másikhoz, egy pillanat alatt melegséget teremt köztük és felragyogtatja a kisgyerek arcát, akit kimerült anyja vonszol maga után az iskola felé.

Címkék: , , ,

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenőrzőkód *

Töltés...