Halálos játékok

2015. 11. 16.    --

A legtöbb gazdi szívesen örvendezteti meg kedvencét egy-egy színes labdával vagy egyéb játékkal. Nyugodt lélekkel hagyjuk, hogy a kutya vidáman harapdálja a játékot, hiszen a gyártók szerint az egészségre nem ártalmas, emészthető anyagból készül, nem probléma, ha kedvencünk lenyel belőle egy darabot.

Sajnos, ez nem így van!

Ungár Anikó hívott fel minket elkeseredetten és felháborodottan, hogy elmesélje, milyen borzalmas tortúrán ment keresztül Leila kutyájával. A művésznő közismerten nagy állatbarát, mindig volt kutyája, jelenleg két rottweiler gazdája.

Leila (2 éves) egyik napról a másikra étvágytalan lett és az emésztése sem működött jól. Ezt sokan talán észre sem vennék rögtön a szabadban sokat tartózkodó kutyák esetében, de Anikó már Leila pillantásából is látta, hogy valami nincs rendben. Rögtön orvoshoz vitte, vérvétel, majd röntgen és ultrahang vizsgálat következett. A laboreredmények komoly gyulladást jeleztek a szervezetében, az ultrahang pedig azt mutatta, hogy a belek mozgása eltér a szokásostól. Az orvos, aki nagyon lelkiismeretes és alapos volt, azt javasolta, hogy műtsék meg, és ez volt a szerencse. Leila vékonybeléből egy öt centiméter hosszú, három centiméter átmérőjű, dugószerű, műanyag játékdarabot távolítottak el. A műtét megmentette az életét. De ehhez az is kellett, hogy gazdája azonnal észrevette a bajt, és az orvos is kiváló munkát végzett. Ha várnak, Leila belepusztult volna.

Amikor Anikó meglátta a gumidarabot, rögtön tudta, hogy ez egy volt játékuk maradványa. Egy olyan játéké, amit nyugodtan adtak oda Leilának, hiszen a tájékoztató szerint „emészthető anyagból készült”.

Ungár Anikó elhatározta, hogy kampányba kezd. Szeretné a gyártók figyelmét felhívni, hogy nagyon körültekintően és lelkiismeretesen járjanak el. De a forgalmazók felelőssége is hatalmas, a boltok polcaira csak olyan kutyajátékot tegyenek, amit a saját kutyájuknak is szívesen odaadnának, ami valóban az egészségre nem ártalmas, emészthető anyagból készül. Sajnos, már olyan esetről is hallottunk, amikor a kutya által lenyelt játékdarab tízszeresére duzzadt a beleiben. Sokszor talán ki sem derül, hogy mi okozta kedvencünk pusztulását.

A kutya a társunk, a barátunk, ne sodorhassuk életveszélybe azzal a játékkal, amivel örömet akartunk neki szerezni.

Címkék: , , , ,

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenőrzőkód *

Töltés...