A rituálék változnak Bojtos életében, a környezetváltozás, az erdőből Moszkva térre költözés, a felnőtt lét elég sok szertartást kitörölt, mint ahogy hozott újakat is, de az egyik legfontosabb, a sétálni indulás előtti gazdahülyítés megmaradt, sőt, az idő múlásával, kikristályosodott, letisztult, úgyhogy mostanában minden reggel, délután és este teljes pompájában élvezhetem.
A lusta kutya kineveléséről már szóltam a korábbiakban, és ennek a felelősségteljes, de szórakoztató munkának eredményeképpen olyan ebet sikerült létrehoznunk, aki reggel farokbillentéssel köszönti aktuálisan ébredő gazdáját, de mindvégig azzal marad, aki legtovább fekszik az ágyban. Nem akarok személyeskedni, de ez általában nem én vagyok.
Szöszmötölök tehát a fürdőszobában, dolgozószobában, nappaliban, míg Bojtosról semmi hír, egészen a pillanatig, amikor kihozom a fürdőszobából a kellékeket, a hámot és a pórázt. Ilyenkor kikászálódik, nyújtózkodik és felrázza magát, majd megáll az előszoba és a szoba közötti ajtóban és néz.
Erről a nézésről Proust teleírná a Diósgyőri Papírgyár éves végtermékét, én viszont csak annyit jegyzek meg, hogy a tekintet ugyan nélkülözi az értelem feltűnő csillogását, viszont nagyszerűen alkalmas a bűntudat felkeltésére, mintha nem ő feküdt volna egészen eddig Mariann lábfejéhez bújva, hanem én késleltettem volna az indulást.
A szertartás itt kezdődik.
Állok az ajtóban, kezemben a hámmal, és arra próbálom rávenni Bojtost, hogy jöjjön oda. Bojtos néz. Ismételten megkérem a közeledésre, de nem mozdul, én pedig elindulok felé, mire az eb egy megfontolt testcsellel elmegy jobbra, átbújik az asztal alatt, és mögém kerül, én pedig úgy teszek, mintha nem találnám.
Amikor megfordulok, megvár, én pedig ráadhatom a hámot, pórázt. Innentől minden simán megy. A bennem lakozó Csányi Vilmos arra gondol, hogy ezzel az átveréssel csak az együtt töltött időt szereti növelni, a kiemelt foglalkozás pillanatait sűríti, miközben egy kicsit teszteli mindenhatóságomat, hiszen fényt tudok gyújtani, áthatolhatatlan falakon keresztül közlekedem és meg tudom védeni bármitől, mégis beveszem a trükköt minden alkalommal, tehát istenségem nem fájóan és unalmasan tökéletes. De abban az évben, amikor felfedezték, hogy a majmok egy fát dobálnak kövekkel és rituáléjukat nehéz mással magyarázni, mint valamiféle kezdetleges hittel (reménnyel és szeretettel), megengedhetem magamnak az etológushoz méltatlan feltételezést, miszerint Bojtos kabalaállatnak tart engem, és örömmel tölti el, hogy beidomított egy ilyen egyszerű játékra.
A későbbiekben esetleg majd bonyolultabbakkal is próbálkozik.
Nyüszögésre már elég jól simogatok, folyamatos nyüszögésre ölbe veszem, böködésre játszom. Gyorsan tanulok, de ezeknek a játékoknak értelme van, legalábbis evolúciós szempontból megmagyarázhatók, míg a séta előtti cselezés nem fér a fejembe.
Szórakozik velem.