Fotó: Dömölky Dániel

Új sorozatunkban olyan közismert emberekkel beszélgetünk, akik kutyáikat családtagként szeretik. Első megszólalónk Grecsó Zoltán táncművész, koreográfus. 2011 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2015 szeptembere óta a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanít kortárstáncot. Beszélgettünk vele arról, hogyan lett gazdi; náluk ki a falkavezér; és többek között arról is, hogy mi történik akkor, ha egy kutyát beszippant a show biznisz.

 

„Kifli tudja, ha fellépés lesz este. És teljesen fel van dobva, ha szerepelünk.”

grecso_kifli_4

Fotó: Farkas Márton

 

Eb paraméterek

Neve: Kifli

Neme: fiú

Kora: 4 éves (kábé)

Fajtája: Mopsz és Staffordshire keverék (kábé)

Kifli 4 hónapos kora óta van Grecsó Zoltánnal (kábé)

 

– Hogyan került hozzád Kifli?

 

– Sztarenki Dóri színésznővel szomszédok voltunk. És ideiglenes befogadóként nála volt egy tündéri kutya testvérpár: Csipesz és Kifli. Dóri mindig megkérdezte tőlem, amikor összefutottunk, hogy akarok-e kutyát, mire én mindig akkurátusan válaszoltam, hogy nem. Merthogy egyértelműnek gondoltam, hogy én, aki táncművész vagyok, és egyfolytában melózom, nem fér bele az életembe egy kutya. Persze azért motoszkált bennem ez a dolog nagyon mélyen. Aztán egyszer bolognai spagettit akartam főzni, és elmentem a boltba, Kifli meg ott ült, háttal a bejárat előtt. Láttam, hogy igazán érdekli a világ, hogy kíváncsi, hogy mindenre rácsodálkozik. Akkor már tudtam, hogy ő az én kutyám. Egy hosszadalmas örökbefogadó procedúra után aztán tényleg ő lett az én kis kutyusom.

 

– Tehát tulajdonképpen csak praktikussági okai voltak annak, hogy korábban nem mertél belevágni a kutyatartásba.

 

– Igen. A kutyavállalás nekem mindig egy kicsit olyan volt, mint a bungee jumping. Ha valamilyen gazdátlan kutya került az utamba, azt éreztem, hogy most beleugrom a dologba. Tehát nagyon vágytam rá. Az is érdekes volt, hogy már kisgyerekkoromban biztos voltam benne, hogy Budapesten akarok élni, és mindig kutyával képzeltem el magam. Persze különös, hogyha ez ilyen alapvető volt, akkor mégis miért vártam ilyen sokáig… Nyilván azért nem mertem belevágni, mert tényleg, ahogy mondják, óriási felelősség. De amikor kutyám lett, azt tanultam meg, hogy a felelősség és a teher nem szinonimák, hanem akár ellentétes kifejezések is lehetnek, mert Kifli sohasem volt teher. Egy percig sem.

 

– Kifli tulajdonképpen mindenhova megy veled. És amilyen elfoglalt vagy, ha ez nem így lenne, nem is találkoznátok. Ez az első perctől így volt? Kifli kikövetelte magának, hogy veled legyen, vagy így tudtad csak megoldani, és aztán ez lett a napi rutinotok?

 

– Valahogy minden lépés, amit úgy teszek meg, hogy párhuzamosan nem sétáltatok kutyát, azt feleslegesnek érzem. Amikor például Amerikában voltam, és nem volt velem a Kifli, akkor úgy éreztem, hogy nincs kedvem New Yorkban várost nézni, mert ennek így mi értelme?!

Amikor Egerben koreografáltam a Képzelt beteget, akkor rögtön bejárósak lettünk Kiflivel a városba. Körülbelül féléves lehetett és nagyon gyorsan megszokta ezt a színházi létet.

Egyébként szerintem nekem egy végtelenül rossz kutyám van. Nagyon akaratos, nagyon visszaszájalós. Mindig az van, amit ő akar. Kivéve Budapesten. Amikor dolgozom, azt feltétel nélkül elfogadja, de ha kiszabadulunk a városból, akkor változik a helyzet. Most megyünk éppen a Balatonra, majd ott meg is fogja mutatni az ő kis arcát. Ha nem ugrom be a vízbe vele együtt, akkor megnézhetem magam. Szóval nagyon komoly agressziónak vagyok kitéve, hogy játsszunk és pörögjünk, de abban a pillanatban, hogy megérkezünk egy próbaterembe, tudja, hogy most akkor alszik egyet. Eleinte amúgy érdekli a dolog. Nézi, amit csinálok. Sokadjára viszont már nem. Tehát mondjuk, nem nézi meg az előadásokat tízszer, de mindenképpen megnézi párszor. Amikor a bátyámmal összeállítottuk a közös estünket, a Mellettünket, kitaláltuk, hogy Kifli is legyen benne. És ő legyen a novellából a cirkuszi kutya, aki nem csinál semmit. Eleinte félt, elbújt a lábak alatt. De egyszer csak elkezdte élvezni. Az hihetetlen látvány volt. És tényleg működik a kutyák hatodik érzéke. Ahogy például pontosan tudja, hogy én jöttem haza, még ha nem is szólal meg a kaputelefon, ugyanúgy azt is tudja, ha fellépés lesz este. És teljesen fel van dobva, ha szerepelünk. Egészen megváltozik a tekintete. Kinyílik a kis szeme, és boldog lesz. Nagyon élvezi a fellépéseket.

Érdekes az is, ahogy projektálja az én vágyaimat. Ha mondjuk tetszett egy lány egy bárban, akkor Kifli biztos odament hozzá. Vagy a kedvesem felé, ahogy ő viszonyul, az egészen hihetetlen. Akár még féltékeny is lehetnék, mert olyan, mintha ők egy pár lennének, és engem kihagynának mindenből. Nagyon sokáig tartott, amíg megértettem, hogy Kifli az én szeretetemet erősíti fel, viszi tovább.

grecso_kifli_1

Fotó: Dömölky Dániel

 

– Visszatérve a darabra. Azt hallottam, hogy Kifli annyira közönség-érzékeny, hogy a próbán nem is csinál semmit. Üres színháznak ő nem produkálja magát, majd csak akkor, ha ott lesz a közönség.

 

– Igen. És olyankor egészen más az arca. Látom rajta, hogy ő most szerepel. Kicsit ripacs is. A novellában a kutya tesz arra, hogy mit kér tőle az instruktor, és az a csattanó, hogy ez lesz az új cirkuszi vonal. A darabban tehát, amikor arra kérem, hogy bukfencezzen, nem bukfencezik. És ehhez ő még elkezd nyeglén ásítani is a színpadon, amit egyébként az életben soha nem csinál. Nagyon érdekes látni, hogy ott van az én kutyám, és nem azt csinálja, amit én megszoktam tőle, csak, mert emberek nézik. Persze aztán bevasalja a szeretetet, végigszalad az első soron és mindenkit megszeretget.

 

– Nagyon fontos egy gazdi-kutya kapcsolatban, hogy a felek szabadsága ne sérüljön, de a szakemberek által áldásosnak tartott falkavezér felállás kialakuljon és megmaradjon. Nálatok ez hogy néz ki?

 

– Soha nem kérdezte meg tőlem, hogy beüljön-e mellém a kocsiba, hanem csak beült. Tehát ő azért feltétel nélkül elfogadja azt, amit csinálunk. Persze tartom a falkavezér szabályokat. Nagyon is fontosnak tartom azokat. És ez nem is feltétlenül a gazdinak fontos, hanem a kutyának. Szerencsére azzal kezdtem a kutyatartást, hogy elolvastam mindent a neten. Ezt egyébként javaslom mindenkinek, aki kutyát tart, ha a kutyaiskolát nem is feltétlenül. De mondjuk a Kifli nagyon könnyű eset. Tehát nekem nem vizslám van. Kifli egy Mopsz és egy Staffordshire keveréke. Persze csak tippelünk, hogy ez a kettő. A Staffi nagyon rosszcsont, az tény, de a Mopsz elég békés, jámbor.

Én nyilván meg vagyok róla győződve, hogy az én kutyám a legjobb meg a legjobban nevelt kutya. És nagyon kedves, nagyon rendes, nagyon normális. Ehhez képest, amikor kiszabadulunk, megyünk valahova, és lehet rosszalkodni, akkor azért elbizonytalanodom, hogy tényleg én mondom meg ennek a kutyusnak, hogy mit lehet? Szóval, hogyha meg lehet őrülni, akkor ő megőrül. Olyankor nem tudom, hogy tényleg én vagyok-e a falkavezér, hiába tartottam a szabályokat előtte. De a kritikus szabályt, az ágyban alvásét nem tartom. Olyan nincs, hogy ő felteszi a fejét az ágyra, és én azt mondanám neki, hogy ne. De nem pofátlan, tehát sosem jönne fel magától. Csak ha nem vagyunk otthon.

De az hihetetlen érzés, amikor pontosan tudja, hogy a nyakadra kell a fejét tennie, és hogyan kell odabújnia.

grecso_kifli_3

 

A szerzó blogja: varrasszabadsag.blog.hu

Címkék: , , , ,

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenőrzőkód *

Töltés...