Végigsöpört az interneten egy kisfilm, hatalmas sikert aratva az állatbarátok körében. A fiaim is látták, mindannyiunkra nagy hatással volt, azt hiszem, ez a film nemtől és kortól függetlenül mindenkit megráz, felráz, meghat.
Zsemberi Zsófia rendezővel és Horváth András operatőrrel beszélgettünk kutyákról, felelősségről és a filmről.
Kutyatár: Ti kutyások vagytok?
Zsemberi Zsófia: Van kutyám, igen. Esme, Olivér és Zazie. Zazie és Olivér már a tizennegyedik és tizenhetedik életévükben vannak, és anyuéknál laknak, mert nem hajlandóak elköltözni a Római-partról hozzám. Rajtuk kívül van négy macskám, egy félszemű az alapítványtól, egy a gorilláknál született az állatkertben, egy öngyilkos akart lenni az autópályán, egy pedig szimplán az utcáról.
Horváth András: Két kutya van a családban, egyik kisebb, mint a másik, pedig már nagy mind a kettő. Az egyik egy bolognese mama és – vélhetőleg – egy tacskó apa kölyke. Ő Arasz. Felnőtt korában sem lett nagyobb egy macskánál. Tizenegy éve él velünk. Bukta egy éve kötött ki Arasz mellett, ő egy fiatal, szálkás szőrű tacskó.
Kutyatár: Állatbarátnak születni kell? Vagy arra nevelik az embert?
Horváth András: Mindig szeretettel figyeltem a természetet magam körül. Na jó, csináltam csúnya dolgokat bogarakkal, békákkal kölyökkoromban, amikor még nem értettem az életet, hogy azt védeni kell, ha veszélybe kerül, s nem előidézni a veszélyt. Mindig voltak állataim, akikért felelősséget vállaltam, ha a gondjaimra bízta őket a sors. Már én is szülő vagyok, két fiúnak adtunk életet , és rajongunk a srácokért. A város szélén élünk, egy ház választ el a zöldtől. Az utat is csak tavaly betonozták le a házunk előtt. Tartunk nyulakat, csirkéket is az udvarban. Azt hiszem, a fiaim már most is nagy állatbarátok. (a galériában András fiai is láthatóak – a szerk.)
Zsemberi Zsófia: Szerintem mindkettő. A nevelés, tudjuk, hogy mind egy gyereknél, mind egy kutyánál rengeteget számít. Viszont az is lehet, hogy az ember Gerald Durrellnek születik. Én személy szerint már kiskoromban kimentettem a hangyákat a kádból, soha nem gyilkolásztam bogarakat és tettem hasonlókat. És a család hol kisebb, hol nagyobb örömére vittem haza bármilyen látszólag elhagyatott kutyát, macskát, ami az utamba került. Az emberek pedig változhatnak, ha mutatnak nekik más utat és átérzik, hogy minden élet fontos és egy csoda.
Kutyatár: A film azt a (sajnos mindennapos) esetet mutatja be, amikor egy családnak terhes lesz a kutya, és egyszerűen kiteszik valahol. Otthagyják. Ti személyesen találkoztatok már állat elhagyásával, bántalmazásával?
Zsemberi Zsófia: Igen sajnos nap, mint nap. Személyesen össze tudom számolni “szerencsére” még a két kezemen, ahány kutyát összeszedtünk születésem óta a családommal az utcáról, autópálya mellől stb., de ahonnan a filmben szereplő kutyus, Heather is származik: a Füzesabonyi Alapítványnál – és ez csak egy alapítvány a sok közül – nap, mint nap találkoznak szemtől-szembe az alapítók ilyen esetekkel. Rendkívüli munkát végeznek, a saját megélhetést biztosító munkájuk mellett, menhely nélkül ideiglenes befogadókkal. Én is egy ideiglenes vagyok a sok közül. Fontosnak tartom, hogy mindenki tud segíteni a maga módján. Ha tudsz fotózni, készíts nagyon jó képeket alapítványi, telepi kutyákról, így nagyobb valószínűséggel kerülnek jó gazdihoz. Ha van egy kis helyed és időd, akkor légy ideiglenes befogadó. Vegyél rá másokat is…, és számtalan más lehetőség van.
Kutyatár: Beszéljünk még kicsit a filmről, fantasztikus kislány alakítja a főszerepet…
Zsemberi Zsófia: Igen. Julcsihoz ragaszkodtam, és nem volt egyszerű menet, hiszen miután meghallotta miről szól a film, elszomorodott, és kijelentette, hogy ő nem akar ilyenben szerepleni. Hiába ajánlottak a fiúk más gyerekeket is, nem sikerült a forgatás, és addig győzködtem Dénest, aki filmbéli és valóságos apának is szuper, hogy nélkülük nincs film, amíg végül beadta a derekát. És a végeredmény igazolja, hogy vannak dolgok, amikben nem szabad kompromisszumot kötni.
Nagyon fontosnak tartom, mint rendező, hogy gyerekekkel, állatokkal csak akkor szabad dolgozni, ha ők maguk is élvezik a forgatást, a helyzetet, amiben vannak, hogy játéknak fogják fel. Julcsi és Heather is nagyon jól érezte magát a forgatás ideje alatt. Ha elfáradtak, addig mi is pihentünk. És Esme is végigasszisztálta a forgatást. Andrisnak sem volt egyszerű dolga, hiszen hol a szél fújta a kamerát ki a kezéből, hol Heather ugrált ki a képből, de nagyon lelkesen és türelmesen várt mindig a megfelelő pillanatokra.
Horváth András: Azt gondolnánk hogy gyerekekkel nehéz dolgozni. Ez persze igaz akkor, ha nem találod a kölyökhöz az utat, nem találsz rá a nyelvre, aminek a segítségével haladni tudtok. Jártam már úgy én is, hogy sehogyan sem értettük meg egymást. Olyankor az ember beletörődik, hogy megbukott. A várt eredmény ilyenkor persze elmarad.
A Giftben szereplő Julcsi esetében megfordultak a szerepek. Kíváncsisága és nyitottsága okán olykor én éreztem magam zavarban. Fantasztikus volt, hogy gesztusokból, szavakból tudta milyen hangulatot kell teremtenie csupán az arcával. Ösztönös tehetség. S mindezek mellett kitartó. Mi már lemondtunk a második nap végén bizonyos snittekről, de amikor odanéztünk, láttuk hogy ott van! Készen! Julcsi megcsinálta! Csak a gombot kell nyomni és rögzíteni! Egészen biztos fogunk hallani még felőle. A másik sarkalatos pontja a munkának a kutya fő képe volt. Egy autó indul el tőle két méterrel, s ő a helyén marad ülve, a kocsi után néz! Demerung közeli időszak, tünékeny és kényes pillanatai a napnak. Mindenki fáradt már. Mégis húsz perc alatt sikerült felvenni vele mindent! Élmény volt a munka, könnyed, jó kedvű és reményteljes!
A galériában a forgatáson készült fotókat láthatjátok.
Nézzétek meg a film rendezői változatát!
Julcsi nagyapja vagyok, és nagyon büszke rá. Fantasztikus, hogy ilyen fiatalon-kisgyermekként így átélte kutya szerepét.
Megrendítően természetes módon adta magát, szinte összezavarva a nézőt, hogy éppen egy gyermeket, vagy egy allegorizált kutyát játszik-e. Minél többször nézem a filmet, annyiszor érzem úgy, (persze elfogultan) hogy Julcsi egy született tehetség. Mint ahogy édesapja Dénes is.
Mi is gratulálunk Julcsinak, egészen elképesztően alakította a szerepét, és persze gratulálunk az egész stábnak, nagyon klassz film született!
Üdv,
Szabó Rita