Izrael
A méret nem számít Izraelben – legalábbis a kutyáknál. Így aztán hétköznapi látvány suki típusú Fantámmal mászkálva, hogy egy, valószínűleg a tengerészkommandóból leszerelt izomkolosszus lazán és büszkén sétáltat mellettünk egy szőrös-foltos csivava-keveréket, szembejön vele egy minden bizonnyal volt szájeret matkalos (az egyik legelitebb harcoló-egység) kigyúrt, kopasz szupermen egy rózsaszín pórázos, tacskószerű sukival, nyilván a kislánya kapta szülinapra, de persze ő legelteti az ebet. A sukikutya a helyi szlengben a sétatéri keverék, amely származási, vagyis a kutya genezisének helyeként utal a sukra, vagyis a piacra.
Izraelben nem csak a méret nem érdekes, a volt Szovjetunióból jöttek kivételével teljesen érzéketlenek a pedigrére is. Talán antirasszizmusból, de magasról tesznek rá, hogy van-e és miféle törzskönyve egy kutyusnak: minél jobban eleresztett a gazdi, annál valószínűbb, hogy egyáltalán nem hasonlít semmilyen fajtára házi kedvence. Akik igazán adnak magukra, azok a menhelyről hoznak ki ebet, sőt újabban az idős, kivert kutyák örökbe fogadása az igazán menő. Ezt tette a Netanjahu család is, hazaszállítva a miniszterelnöki rezidenciára a Kaja nevű öregecske, nagydarab, fehér házőrzőlányt. Házőrzéshez náluk bőven akad személyzet, de a vendégek kordában tartására kifejezetten alkalmasnak bizonyult Kaja, és ezt bizonyította is a hanukai ünnepségen: előbb jól megharapta a külügyminiszter-helyettesnő férjét, majd a Kneszetbe frissen bekerült legifjabb likudos képviselőnőt.
Ez is jelzi, hogy az izraeli kutyák éppen olyan neveletlenek, mint az izraeli gyermekek, lásd saját csemetéim. Viszont míg az agyonkényeztetett kölyköknél a szülő azzal vigasztalja magát, hogy „majd megtanulja a seregben”, „bezzeg a katonaságnál nem finnyáskodik majd a kajával”, a kutyákat még csak be sem hívják, és egész életükben vígan rosszalkodhatnak a gazdik fejére nőve. Lazán megharapják, mintegy fegyelmezésképpen, mind a családtagokat, mind az idegeneket, jelezvén, hogy ki az úr a házban, hisz igazuk van: ők azok.
Ilyenkor súlyosabb esetben karanténba kellett vinni őket, de Sara Netanjahu szíve majd megszakadt Kaja sajtónyilvános bűne, és az ebből következő karantén miatt, tehát ennek is vége. Kaja harapása után törvénymódosításról kell döntenie a Kneszetnek, a rádió szerint ezentúl a kevésbé veszélyes bűnözőkhöz hasonlóan, házi őrizet vár majd rájuk, hogy szerető családjuk körében szánják-bánják tettüket. Egyelőre nem világos, hogy mit is jelent ez: a vécére is rá kell ülniük, vagy szájkosárral azért kimehetnek elvégezni dolgukat? Netán a gazdiknak majd naphosszat a ház előtt kell üldögélni kutyájukat őrizve, és mondjuk ugatás helyett elég lesz, ha morognak?
Izraelben a szingliké a macska, a nem vallásos fiatal párok összeköltözés utáni első nagy közös projektje pedig a kutya. Ha bejött, akkor jöhet átlagban a három gyerek, a négy szoba, a két kocsi – s minden és mindenki tele kutyaszőrrel. Mire a kutya a miénknél sajnos rövidebb élete véget ér, addigra a kölykök kisírják az utódot, akiknek a gyermekekhez hasonlatos viselkedéséről fentebb szóltunk.
Az ebet lakott területen pórázon kell sétáltatni, és mindig össze kell szedni, nem lehet ott hagyni a szaharát. Nagyon nem, mert ha rajtakapnak a helyi önkormányzatok mindenütt jelen lévő dolgozói, akkor nyolcszáz sékel, vagyis kb. ötvenezer forint a bírság, és ez itt is szép pénz. Tel-Aviv a legurbánusabb, ott nyugodtan üldögélhet az ember a legtöbb kávéházban állatkájával, de a konzervatívabb Jeruzsálemben nem valószínű, hogy beengedik a gazdival a jószágot. Az üzletekben általában nem szeretik a négylábúakat, de ez is város és boltfüggő. Évente kell befizetni az ebadót postán, együtt a veszettség elleni oltás árával, ami ivartalanított állatoknál együtt mintegy hetven sékel, kb. ötezer forint, de ez itt senkit sem fog visszatartani a kutyatartástól.
Noha az izraeli nem vallásos családmodell oszlopos tagja, nagyon ritkán, sőt egyáltalán nem tartanak kedvtelésből kutyát az ebeket tisztátalannak tekintő arabok és az ultraortodox zsidók. De ez a kutyaellenesség itt egy új keletű rétegjelenség, amit az évezredekkel ezelőtt háziasított kánaán kutya sajátos helyi fajtája is bizonyít.
Fotó: Innen és kánaán kutya Innen