Akinek van kutyája, sőt, aki valaha járt kutya közelében, azon minden bizonnyal eluralkodott már a késztetés, hogy a feltűnően rugalmas és teljesen plüssállatszerű orrberendezést megpiszkálja, de legalább megérintse, mert olyan egész egyszerűen nem létezik, animációs kellék, gumiorr, amolyan megérinteni való tartozék. A kutyák ezt utálják. Bojtos kifejezetten neheztel, amikor az orrát finoman megbököm, pedig óvatos vagyok, szeretettel és illő tisztelettel csinálom, de akkor is. Imádlak, bármikor feláldoznám érted az életem, de az orromról szállj le. Otthagy és leheveredik, gondosan háttal nekem, nehogy megint eszembe jusson hülyéskedni.
Megértem, engem is feszélyezne, ha egy tehénméretű lény az ölébe venne, és hurkaujjaival a szememet kezdené böködni, de a késztetés erős. Sammy Davis Gumiorr.
Amikor használja, egyáltalán nem bánik óvatosan vele, mert például csontok és egyéb állatalkatrészek elásásakor intenzíven dolgozik vele, száraz, egyenetlen talajon túráztatja, a padlószőnyegbe próbál lyukat vájni, sárban turkál, odanyomja rozsdás drótnak vagy repedt üvegnek, de birizgálni nem engedi. Játszhatok a fülével, farkával, talpával vagy a bajszával is, de az orr tabu.
Ha könyvet írnék a kutyákról (de hisz éppen könyvet írok a kutyákról!), azzal kezdeném a történetet, amivel a kutya is kezdődik: az orral. Ezzel kezdődött minden, például a kutya is, és lerajzolnék egy nagy orrot. Kétségtelenül hatásos kezdés. Az orr, ahogy jelzi a világnak, hogy itt bizony egy kutya kezdődik, majd az orr mögött ott van az egész kutya, míg a farkával véget nem ér. A farok után jön a világ, immár kutyán túli része. Mint a Brit birodalom és a világ, össze nem keverendő, külön egységek, bármiféle tévedés, ne adj isten, összemosási kísérlet bűn, már-már felségsértés. Hacsak nem kezdődik a kutya mögött egy másik kutya, mert ebben az esetben egész más a helyzet, jön egy újabb orr, és előröl a kutya, füllel, lábakkal, pocakkal és farokkal.
Van ebben valami végtelenül megnyugtató.
Bojtos ráadásul nincs is tisztában azzal, milyen vicces orra van, pedig már többször elmagyaráztam neki, hogy úgy néz ki, mintha minden reggel elővennék egy gumiorrot a fiókból, aztán felcsavaroznám az arcára, hogy mehessünk sétálni, és tök jó lehet neki, hogy nem a kelléktárból kellett választania, hanem simán csak az orrára nőtt egy ilyen gomb, ami engem megnyomásra és birizgálásra ingerel, de – bár minden alkalommal figyelmesen meghallgatott – nem értette meg, van egy orrom, és kész, gondolta magában, nem tudom, mit kell ezzel ennyit foglalkozni, neked is van, mindenkinek van, legalábbis aki számít a világban, annak van orra.
Egy csekély értelmű medvebocs, aki nem gondolkodja túl az evidenciákat, tökéletesen elégedett az orrával, de az enyémmel is és mindenkiével, mert magával a világgal elégedett, aminek egy apró, egyáltalán nem szembetűnő vagy irritáló része az orrok serege.
Eltévedt illatmolekulák sodródnak az orrok erdejében, mondom neki, de kiröhög.