Drága kis(méretű) kutyát tartó barátaim-barátnőim-vadidegenek egy része,
megosztok itten most egy pár gondolatot Veled, jól fog jönni, hidd el.
A te kutyád – fajtájára jellemzően – kicsi. Úgynevezett társasági kutya. Nem várunk el tőle mást, mint azt, hogy aranyos, kedves, játékos kis bohócka legyen, társ és barát. Ez a dolga, és itt most tekintsünk el azoktól a tényektől, hogy a legtöbb kis testű kutya EREDETILEG mire lett kitenyésztve. Ez már a múlt, sajnos.
De.
Attól még kutya. És a vérében benne van minden, ami a kutyát kutyává teszi.
Vannak lábai. Ezeken szokott ő járni az utcán, és feltehetően ennek örül is. Nem kézben, ölben, hátizsákban, szatyorban. Sőt, tovább megyek: szüksége van arra, hogy járjon, mert az a normális.
Van orra. Ezzel a – kutyák számára – létfontosságú szervvel NEM csak érzi a szagokat. Ezzel ő kommunikál, jegyzetel, memorizál, üzeneteket vesz, betájolja magát, felméri a helyzetet. Ha elveszed a lehetőséget tőle, hogy megszaglásszon mindent, ami érdekli, megfosztod a világ azon részétől, ami neked a tévé, internet, telefon. Nyugodtan engedd oda a hóban, a sárban is a bokrok közé, a fűre, a pocsolya mellé, neadjisten a pocsolyába. Túléli. És még örülni is fog neki.
Ha szembe jön veletek egy másik, alkalmasint jóval nagyobb kutya, ne az legyen az első, hogy a tiédet felkapod, és úgy mész vele, mint az amerikai katonák a Mekongban, fej fölé emelt karabéllyal. Te sem mész át a túloldalra, sőt, fára sem mászol, ha egy nálad jóval nagyobb ember jön veled szembe az utcán. Nem tudom, ki terjesztette el azt, hogy a nagyobb testű, esetleg vágott fülű kutyák törvényszerűen lemészárolják a kisebbeket. Nézd mindig a másik kutyát,- aki a farkát csóválja, vagy akár teljesen közömbös, de jóindulatú – mielőtt a te kiskutyádat, átragasztva rá saját komplexusaidat, jajgatva, pánikban felkapod. Mert nem ő fél – te teszed vele, hogy féljen. Te éred el azt az eredetileg egészséges lelkű kiskutyádban, hogy – amikor egyszer nem tudod „megmenteni” a közelgő, farkát csóváló pitbull / argentin dog / masztiff / cane corso / rottweiler stb. elől, akkor – a szerencsétlen kis állat nekirontson a valóban vele nem egy súlycsoportban lévő, semmi rossz szándékot nem mutató nagydarabnak. Amiből tényleg baj lehet.
És azt a bajt TE okoztad a saját kiskutyádnak, barátom-barátnőm-embertársam. Te, egyedül.
Aki a toykutyádat nem kutyaként, hanem egy szerencsétlen, szappanillatú plüssállatként kezeled.
A kiskutyák nevében kérlek: tedd már a helyére a dolgokat.
Legyen yorkie, csivava, törpeuszkár, havanese, bolognese, bármi hasonló…
KUTYÁD van.
May Gábor
Nagyon köszönöm a bátorítást. Tényleg! Nekem tacskókeverékem van, és egy ideig tök elmebetegen kezdtem el viselkedni – mondjuk annyira nem, hogy felkapjam, de elképesztő idegbeteg módon. mert. hogy én félek a nagytestű kutyáktól. – DE nagyon keményen dolgozom rajta, hogy ezt a parámat ne vigyem át a kutyára. Döbbenetes volt megfigyelni, hogy a kutyám tökéletesen kezeli a kutyákat nem fél tőlük. Én félek…. ma már tudom,
Szia Eszter! Sokan vannak így, mint te. May Gábor írása nagyon humoros, sokadik olvasásra is hangosan nevetek rajta, de nagyon igaz is. Örülök, hogy neked is erőt adott!
Szabó Rita
Én is nagyon köszönöm az írást, mert nem kicsit tanulságos
Tökéletesen leírja,hogy milyen tökéletlenül is viszonyulunk (néha még én is, bevallom:) a méret különbség miatt. Az én kicsi kutyámnak (bolonese) meg sem kottyan a ilyesmi 
A Legjobb barátja egy hatalmas mackó, egy bobtail ! Az én Hugi kutyusom, kb akkora, mint a bobtail egyik füle, de imádják egymást. A méretkülönbség, amikor a Hugi még csak 4 hónapos volt, na akkor volt mulatságos. De a szerelem akkor eldöntetett 
Én meg belül sikitoztam magamban, legszívesebben felkaptam volna….de valahogy kibírtam, hogy még sem. Erre azóta is büszke vagyok! 
Üdvözlök Mindenkit!
Kiskutyást és nagykutyást!
Velem egy Illatos úti 36 kg-os keverék él. Fektehetően Németjuhász-Labrador /alkat, szin, rajzolat alapján/ A lányomvak két mini Yorkija van, a keresztlányomnak két extra mini Yorki és egy Szteff. Na mármost! Az én nagy testű kutyám a végtelen türelmével ezektől a kis méregzsákoktól mindent eltűr. A kislány Yorki szinte a szájába ül, ha ő fekszik.Sőt uralja az egész bandát. Beleértve ezt az én mamlaszomat is.
A sétáink során sokszor találkozunk nálunk jóval kisebb ebekkel. Megdöbbentő, hogy úgy néznek az enyémre, mintha egy tömeggyilkos lenne, azonnal húzzak el az ismerkedés elöl. Persze ez csóva-csóva és megy utánna nézni ki is ez a kis törpicsek. Mondom én a gazdinak:” Ne féltse, nem lesz semmi baj!” Ő meg húzza a szerencsétlen kisállatot és kiabál, hogy ” Mész innen! Takarodj!” Az ebentyű meg boldogan ismerkedik. Az én nyunyim megszagol, csóvál és odébb áll. Mondom a gazdinak: ” Na látja! Semmi nem történt! Én figyelek a kutyámra!
Ön meg beleépíti, hogy féljen és agresszív legyen, mert nem tudja hogyan kell viselkednie.”
Gazdi: “De akkor is! Én nem tudhatom, hogy egy ilyen nagy kutya hogyan reagál.”
És fogalma sincs, hogy neki kellene a saját kutyusát figyelni, hagyni, hogy ismerkedjenek.
És, ha kell a sajátját fegyelmezni.
Sajnálom ezt tapasztalom nap, mint nap!!!!
Tisztelt May Gábor úr, Milánoban egy Home page oldalon olvastam az “Utolsò játèk ” post-ját . Megható törtènet , sirva kezdem a hètsföi napot. Egy Golden Retriever 10 èves kutyám van. Ö is ellopja a pólókat, nincs egyetlen zokni ami nincs kilyukadva mert ezeket szereti rágni. Pár hónapja egy roszindulatu cisztivel lett operálva az egyik hátsólábán , a tèrdèn. A hosszú seb miatt nem tudta behajlìtani szinte állva aludt, igy fiam (36 èves) átölelve aludt vele a földön , hogy megmutassa hogyan tudjon a a nem sebes oldalán aludni. Most nagyon jól van ,mèg jobban van kènyeztetve mint azelött. Hirtelen rá döbbentünk hogy a mi Sefy-nk nem “örök èletü”. Az èlet folyását nem lehet megállitani, de igyekszünk mèg szebbè ,boldogabbá tenni ezt a “kutya èletet”, hogy kèsöbb ne legyen lelkiismeret furdalásunk.