Lakótelepről jövök, és most ideiglenesen megint lakótelepi kutyások lettünk, ami nemcsak azért meglepő élmény, mert elszoktam a szemétledobó jellegzetes és barátságos hangjától, hanem azért is, mert teljesen megfeledkeztem a panelházak lakóinak barátságos, már-már falusias szokásairól, a közös kertészkedésről, a házak előtti padokon ücsörgésről, a köszönésről és a beszélgetésről.
A kutyások legnagyobb előnye a kutyátlanokkal szemben, hogy beszélgetnek egymással. Üdvözlik egymást, mint az úton a motorosok, tisztában vannak másságukkal, és alapból feltételezik, hogy ha valaki kutyával sétál, akkor eleve nem lehet annyira szarfej, hiszen megosztja életét egy kisemlőssel, és csak szeretetet kap viszonzásul.
Parkokban, kutyafuttatókon, erdőszélen – a kutyások beszélgetni kezdenek, érdeklődnek a fajtáról (keverék, mondja enyhe bizonytalansággal a szuperkorcs tulajdonosa, mert az mégsem hangzik annyira rosszul, pedig, mint az köztudott, keverék csak a két fajtatiszta kutya nászából született eb lehet, míg például az enyém, akinek komoly nyomozati munkával sem lehetne megállapítani pontos felmenőit, bizony korcsként kerül be a nyilvántartásokba, bár mostanában az állatorvosok nem túl szigorúak ebben a kérdésben), beszélgetnek a szokásokról, arról, hogy mit szeret, mit gyűlök, hánykor kel és mit rágott szét a múlt héten.
A lakótelepre ez fokozottan igaz, mindenki mindenkit ismer, és az idegenek is hamar beilleszkednek, mindenkinek van olyan rokona, aki ismeri valamelyik rokonunkat, és hamarosan kialakul a séta rendje, mint amikor a kollégista csajok összehangolják a menstruációjukat.
Meglepő azonban a viselkedészavaros kutyák nagy száma, ami fényesen igazolja, hogy ha már mindenképpen el akarjuk hanyagolni idős szüleinket, akkor nem mindig az a legjobb ötlet, hogy veszünk neki egy kutyát, mert aki meglett korban kezd el kutyásodni, az nem biztos, hogy a legjobb gazda lesz. Egyszerűen túl gyors, túl sok neki egy eb, képtelen fegyelmezni, képtelen elengedni, mert úgy érzi, hogy sohasem fogja megcsípni még egyszer, és ettől idegbeteg, kezelhetetlen lesz a kutya.
A másik réteg a „harci kutyát vettem, mert kicsi a farkam” típus, akik egy pszichopata állattal érkeznek a futtatóra, és nem kevés büszkeséggel érdeklődnek, hogy mikor visszük el a kutyáinkat, mert az övé bizony megöli őket, ha bejön. Adjál rá szájkosarat és neveld meg, szerencsétlen ekefejű csőrös kretén, és akkor majd nyugodtan behozhatod.
Az év vége azonban a bandázásról szól, a kutyabulikról és a töltöttkáposzta-mérgezéstől bágyadtan üldögélő gazdákról szól, akik elhaló hangon futásra biztatják kutyájukat, menjél, játsszál csak Tampon, a gazdi addig emészt egy kicsit.