Van egy világ a mi világunk mellett/felett, fedésben és számunka érzékelhetetlenül, ezért is jó, ha van velünk kutya, mert ő értelmezi, visszafejti és ismeri azt. Amit mi céltalan pöszmögésnek látunk, ennek a világnak a felderítése, újra- és újraolvasása. Amikor az eb ismert útvonalon megy, és megáll minden fűcsomónál, hogy szagmintát vegyen, olvassa épp a bark netet, a világ alatti világot, a Daily Szagot, amiből egyértelműen kiderül, hogy Puszedli hamarosan tüzelni fog, Csernyenkónak bélgyulladása van, és Brian éppen huszonegy perce ment errefelé.
Teljesen világos, egzakt információk, nincs kétség, abból kiindulva, hogy hány molekula kell egy köbméter levegőbe egy kutyának a tökéletes azonosításhoz, egészen biztosak lehetünk benne, hogy percre pontosan tudja, mikor érdemes közeledni Puszedlihez családfenntartási célzattal, illetve Bojtos esetében feltételes mód, mivel a közeledés pusztán plátói lehet herék hiányában. Nem mintha ez csökkentené a lelkesedését, csak mondom, mert az emberek általában meglepődnek, hogy az ivartalanított kutyájuk is a végsőkig elmegy, ha tüzelő szuka kerül a közelébe. Elmegy a végsőkig, aztán ott megáll. Nyilván a mellékvesekéreg, de akkor is meglepő.
Ezért is szoktam megvárni, amíg Bojtos elolvassa orrával a híreket, eleve nem viszem le sétálni, ha rohanok valahová, mert annak semmi értelme, hogy átrángassam a Moszkva téren, miközben csak átrohannak agyán a szagok, nincs ideje kiélvezni a teljes képet, mindenféle töredék, szilánk és forgács, mintha nem lenne elég baj, hogy mi éppen így éljük az életünket. Nem mondom, pszichés bajaink jelentős része ebből fakad, de legalább a kutyáinkat meg lehetne kímélni ettől, mint ahogy én meg is teszem, mesterségesen lelassítva magamat, mert persze én is rohannék néha, észreveszem, hogy sietősre fogom, és akkor kényszerítem magam, hogy megálljak, megvárjam, amíg hatodszor is megszagolja Bojtos a török kebabos előtt az eldobott szalvétát, pedig este van, három űrlény vitatkozik a kannásboron, motoros futárok billegnek a járdán, és rendőr nézi a tájat a zebra előtt. De semmi baj, ráérünk, szagolgass csak turbóegér, nem késünk le semmiről.
Persze vannak határok, mert Bojtos, felbátorodva a kezdeti engedményeken, ha tehetné, végigszagolná a Margit-hídtól a Déli pályaudvarig a környéket, azonban mindig hagyok rá elég időt, hogy kiszaglássza magát.
A gond ott kezdődik, amikor a sötétebb részekre érünk, és nem lehetek benne biztos, hogy éppen szagmintát vesz a gyanús állagú folyadékból a hajléktalanok hűlt helyén, vagy bekebelezi vacsorájuk maradékát, amit már csak pedagógiai okokból is helytelenítenék, nem beszélve a higiéniai vonatkozásokról. Kifinomult érzékekkel és sok gyakorlással megoldható a probléma, de azért mindig tartogat meglepetéseket a Rózsadomb lába, nem véletlenül hívják Retek utcának.
A lényeg tehát, hogy összehangoljuk az általam és az általa begyűjtött információkat, így alkossunk egységet, legyőzhetetlen duót itt, a végeken. Természetesen nem tudja megosztani velem az érzékelt szagokat, mint ahogy én sem tudom vele a csak általam értelmezhető hangokat, esetleg képeket, de a beszéden túli térben ezek a tudások összeérnek, és egy-egy kanyar vagy megtorpanás által működni kezdenek.
Saját zónánk van. Egy világ a világon belül.