Bojtos kókadozott, és mivel éppen az Állatkórház szomszédságában nyaraltunk, Mariann átcipelte egy teljes kivizsgálásra, mivel amúgy is esedékes volt némi ellenőrzés: szívférgesség, általános vérkép, bűzmirigy, csipaképződés, stb., szóval csak a szokásos, de a kókadozás nem tetszett nekünk, így aztán vérvétel, könnycsatorna-átmosás és teljes tapintásos vizsgálat, minek következtében kiderült, hogy az eb bal hátsó lábán porckopás észlelhető.
A porckopás pontosan az a tünet, amivel semmit sem lehet kezdeni – leszámítva a megfelelő táplálék-kiegészítők folyamatos adagolását – de a frászt hozza a gazdákra, mert a porc valószínűleg tovább kopik majd, és akkor jaj, mi lesz?!
Először a porc, aztán majd az egész kutya elkopik, marad a sírás-rívás, és egy félkutyát húzunk magunk után hüppögve a körúton. Egyéb rémképek megtekinthetők az álmaimban, bár oda elég erős jelszó kell.
Amikor az emberorvos azt mondja nekünk, hogy kopott a porc a térdünkben, akkor vállrándítás, jaja, használtam eleget, most elkopott, ilyen az élet, aztán megyünk tovább, legfeljebb kevesebb csirkefarhátat cipelünk haza a piacról, de nem tervezünk teljes életstratégiát erre a helyzetre.
Bezzeg kutya esetében!
Mindenekelőtt meg kell oldani a napi három le- és felmenetelt az első emelet és a séta között.
Bojtos eleinte nem értette, hogy miért veszem ölbe minden alkalommal, de nagyjából a második alkalommal megszokta, harmadszorra pedig már kifejezetten kérte: na, mi lesz?! Ölbe veszel végre? És ölbe veszem, mert különben azt érezném, hogy nem tettem meg mindent az egészsége érdekében. Néha elfeledkezem róla, belépünk a kapunk, bénázom a kulcsokkal, szatyrok a kezemben, postaládából előszedem a csekkeket, Bojtos közben felkocog, engem meg mardos a bűntudat, hogy gyalog ment fel a rettenetes első emeletre, pedig kopott a porca.
Nyilván hülye vagyok, de akkor is ez van, mert a felelősség egy egészen apró (lélekben, mert egyébként 12 kiló, és rohadtul nincs fogása, ráadásul a lépcső is kanyarodik, pedig füle is van, de az kutya esetében egészen másra szolgál, mint egy szatyornál) fehér kutya esetében is ott nyugszik a vállunkon, és amikor éppen kihagyok agy felcipelést, már nem is nyugszik, hanem fészkelődik, mondhatnám: akkor is cipekedem, amikor nem cipekedem, de ez nem egy filozófiai értekezés, úgyhogy maradjunk inkább abban: hátralevő közös életünkben minden lépcső előtt feladatom van.
Kopott porcokkal a fejemben élek, a február pedig nyálasabb, mint eddig bármikor.