Virsli

Minden, de minden, ami nem művészet, felesleges. Ami nem művészet, csak azért létezik, hogy fenntartsa a művészetet, mindenki, aki nem művész, csak azért születik, hogy művészeket szüljön, de ha nem sikerül, és nem szül művészeket, majd művészeket szülnek azok, akiket szült. Végül, ha majd tényleg mindennek vége lesz itt a Földön, a művészet fog segíteni abban, hogy egy másik csillagrendszerbe költözzünk. A művészet hajtja majd a hatalmas, diszkógömbszerű űrhajókat, melyekben művészek utaznak.

Művészek és kutyák.

De addig, azaz az elkövetkező néhány milliárd évben, rendezni kell a művészek és a kutyák viszonyát. Nem tévednek nagyot, ha arra tippelnek, hogy most Bojtosra és magamra célzok. És a virslire.

Bojtos kutya táplálkozási és táplálási rendje mostanra megszilárdult, alapvetően anti-allergén és csirkementes száraz tápra épül, két vagy három alkalommal hetente pedig sütünk- főzünk neki, nyilván só- és fűszermentes húst, általában szürkemarha lábszárat vagy mangalica combot. Általában. Mert előfordul, hogy megmarad a virsli tegnapról.

A szokásosnál is összeszedettebb és elfoglaltabb voltam, a séták előtt, után folyamatosan a gépnél ültem, és miután a maradék virslit odaadtam az ebnek, azt hittem az evés-kérdést letudtam, de természetesen a sípoló karórás kutyával huzakodtunk fél órát, mivel a napirend része, de azt egyáltalán nem vettem észre, hogy a virslik érintetlenül szikkadnak a tálban.

A hülyére kényeztetett kutyát egyébként is arról lehet felismerni, hogy egy mangalicás nap után egész nap hozzá sem nyúl a száraztáphoz, aztán éjfél körül, amikor már egészen biztos, hogy nem lesz más kaja, akkor duzzogva kivonul és rágcsálni kezd. Ezt reggelig megismétli még kétszer-háromszor (és most ne mondja senki, hogy határozottság és szigorúság, reggel kitesszük a reggelit, aztán fél óra múlva levesszük, és csak másnap megint, mert akik ilyesmit javasolnak, azok valószínűleg mindent tudnak a kutyák helyes táplálásáról, de nem ismerik Bojtost, sem az anyósomat, sem engem).

Szóval este hazaér Mariann, meglátja a töpörödött virsliket a tálon, megrovó pillantás felém, ritmikus gügyögés, majd apró darabokra vagdalj az – egyébként minőségi, juhbeles – húsárút, amit a kutya azonnal befal, és természetesen csak én érzékelem úgy, hogy zabálás közben megvetően néz fel rám, hogy ilyen nyilvánvaló dolgokra sem jövök rá magamtól, alig vagyok alkalmas gazdának.

Művészet.